HTML

A Zarándoklat

Engesztelő-Zarándoklat

Nemzetünkért, közösségeinkért, családunkért az egyetértés és a szeretet reményében

Friss topikok

Engesztelő Zarándoklat - Elindultunk

2012.06.08. 11:34 Engesztelő Zarándoklat


Elindultunk
2012. június 6.-án reggel 8 órakor Zemplén legkisebb városában, Pálházán gyűlt össze a tömeg az Engesztelő Zarándoklat elindulásának alkalmából.


Ott voltak a legkisebbek és a legidősebbek, az általános iskola diákjai, a Pálházi Népdalkör és a környező települések polgármesterei, képviselői. 2009-hez képest kétszer annyian voltak már a zarándoklat indításánál, az ünnepségen. A zarándokokat megáldották az egyházi felekezetek vezetői, a református, a római és a görög katolikus felekezetek lelkipásztorai. Köszöntőt mondott dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, majd Komlóska és Pálháza polgármestere ismertette a zarándoklat célját és formáját. A megható ünnepség után rendőri felvezetéssel indultunk el Budapest irányába.


Mikóháza
Mikóházán ismét ott csüngtek a gyermekek az óvoda kerítésén és hangos szóval köszöntötték a zarándokokat, melyet a település vezetésének kedves szavai fokoztak. Ide gyülekeztek a Mikóházai Körjegyzőséghez tartozó települések polgármesterei is, akik elkísértek bennünket a Sátoraljaújhely felé vezető úton.

Széphalom
Mely nem csak szép, hanem lelkületében is megható, mert a városrész képviselője, valamint Demkó István görög katolikus paróchus és a nagyszámú helyi lakosság lelkesedéssel és szeretettel fogadott. Ismét szívhez szóló előadást adtak a gyerekek, valamint egy szép verset is hallhattunk a költő saját elmondásával. A széphalmiak bekísértek bennünket Sátoraljaújhely főteréig.

Sátoraljaújhely
„Zemplén fővárosa” ismét kitett magáért. A település vezetése Szamosvölgyi Péter polgármester vezetésével a főtéren, a Városháza előtt fogadta a zarándokokat. Köszöntője után egy közel 100 éves téglával ajándékozta meg a zarándokokat a Nemzet Kápolnájának felépítéséhez. A téglából összesen 2 db-ot találtak a városban. Pazar vendéglátás, bőséges ebéd várt bennünket. Kétszer annyi ételt kaptunk, mint amennyien voltunk. Egyedül csak a helyi lakosság hiányzott. A Zemplén Televízió folyamatosan rögzíti a zarándoklat eseményeit, tudósít a zarándoklat menetéről. Bízunk abban, hogy nem csak a televízión keresztül kísérnek figyelemmel bennünket.

Mindenütt kétszer annyian
Utunk során azt tapasztaljuk, hogy mindenütt legalább kétszer annyian vannak, és olyan településekről is folyamatosan kapjuk a telefonhívásokat, ahol eddig nem jártunk, vagy nem fogadtak bennünket. Nagyon szép kezdeményezés bontakozik ki, melynek eredményeként minden útba eső településen szeretettel várnak bennünket. Készítik az ajándékokat, a téglákat és faragják a köveket. Tehát mindenki megértette, hogy nemzetünk lelki megújulására van szükség.

Engesztelő Zarándoklat

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

Címkék: zarándoklat kelj fel és járj! engesztelő zarándoklat engesztelő mozgalom

A bejegyzés trackback címe:

https://engesztelozarandoklat.blog.hu/api/trackback/id/tr14573382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mészáros Katalin Mária 2012.06.09. 19:22:29

Nagyon szép ez a beszámoló - a többi útvonalról mi hír van?
Szeretném megnézni a videót is (az oldal tetején van beillesztve, "A ZARÁNDOKLAT" fejléc alatt). Sajnos nem indul, helyette üzenet jelenik meg: "Ez egy privát videó". Kik nézhetik meg akkor? :((
süti beállítások módosítása