HTML

A Zarándoklat

Engesztelő-Zarándoklat

Nemzetünkért, közösségeinkért, családunkért az egyetértés és a szeretet reményében

Friss topikok

10. - 11. nap 2012. június 15. - 16. péntek - szombat, Budapest

2012.06.15. 15:54 Engesztelő Zarándoklat


Ma délután 15 órakor haladunk el a VII. kerületben a Keleti Pályaudvar mellett, 16 órára érünk a Rózsák terére, 17 órakor a Rákóczi út és az Erzsébet tér érintésével a Szent István Bazilikához. A Bazilika előtt 17 óra 45 perckor találkozik a négy égtáj zarándokcsapata, ahol a stafétákat, azaz keresztágakat egyesítve összeáll az Ország Keresztje, melyre felkerül az ország címere. Ezután 18 órától a Bazilikában egyházi vezetőink szentmise keretében megáldják a keresztet, a délről hozott búzakenyeret, az északról hozott vizét, a keletről hozott bort és a nyugatról hozott evangéliumot.

Péntek estétől imádságos virrasztást kezdünk az egész Nemzet területén.
Kérünk mindenkit, hogy lehetősége szerint a saját templomában, vagy otthonában imádkozzon, hogy legyen egymillió imádkozó magyar.

11. nap 2012. június 16. szombat
9 órakor szentmise kezdődik a Bazilikában, majd ezt követően 10 órakor innen indulunk a Szent Anna rétre a Normafához. 11 órakor érintjük a Lánchíd Pesti hídfőjét, 12 órakor a Mátyás templomot, 13 órakor a Városmajort, 14 órakor a Kútvölgyi kápolnát és 15 órára érkezünk a Szent Anna rétre a Normafához, a nap záró rendezvényének helyszínére.

Várjuk a nemzetünk és településein értékei iránt tenni akaró embereket. Kérjük, csatlakozzanak egy órára, vagy akár egész napra is.


Engesztelő Zarándoklat

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://engesztelozarandoklat.blog.hu/api/trackback/id/tr14590614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása