HTML

A Zarándoklat

Engesztelő-Zarándoklat

Nemzetünkért, közösségeinkért, családunkért az egyetértés és a szeretet reményében

Friss topikok

9. nap 2012. június 14. csütörtök

2012.06.15. 15:35 Engesztelő Zarándoklat


Aszód
Aszód vezetése nem ér rá az Engesztelő Zarándoklat fogadására. Ennek ellenére várnak a főtéren a kartaliak. Amíg gyülekezünk, virággal a kezükben aszódi hölgyek érkeznek, így Aszód népe nevében Isten áldását kérik a zarándoklat résztvevőinek szándékaira. „Ez az út, ezen járjatok!” feliratú szalagot kötnek kis csokorral a keresztre. Újabb idézet a könyvbe: „Legyen Magyarország újra keresztény, Mária Országa!”. A főtéren megpihenünk és imádkozunk az aszódiakkal József atyáért, a vajúdó kismamáért és mindenkiért. A helyiekkel együtt itt mondjuk el a kilencedet Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez. Hasonlót tapasztaltunk, mint másutt. Azt mondják az aszódiak, hogy elkísérnek a tábláig, majd miért is ne jöhetnének tovább, így elkísérnek Gödöllőig. Így újabb tagokkal bővül menetünk.

Otthon szakad az eső az utunkon pedig ragyogó napsütésben fújdogál a szél. A két város között található a bő vizű Petőfi-forrás, ahol folyamatosan jönnek az emberek és kisebb-nagyobb mennyiségben gyűjtik a vizet. Nekünk is jól esik a hűvös vízből fogyasztani.

Gödöllő – Máriabesnyő
Harangszóval várnak a Bazilika előtt. Tisztelendő atya mellett vár bennünket alpolgármester úr és a helyiek kedves közössége. Imádságra hívnak a templomba, ahol áldás és közös éneklés után a templom udvarán megkapjuk Gödöllő ajándékait: a gyönyörűen megművelt követ, a földet és a szalagot. Szíves vendéglátás fogad bennünket a zarándokház udvarán, majd a helyi lakosokkal közösen indulunk át a városon.

Püspöki vezetés
Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök atya a máriabesnyői templomban vár bennünket, ahol a közös imádság és a közösen elfogyasztott vendéglátás után püspökatya vezetésével elindul a zarándokmenet Gödöllő városán keresztül. Püspök atya előéneklésével hangzik az ének: Dicsérjük az Urat!

Kerepes
Hamarabb érkeztünk kerepesre, mert erős tempót diktáltak a kereszthordozók Miklós, Roli és Pali. A püspök atya vezeti az éneket, a templomba megyünk először, mely ez éven lett 100 éves. A művelődési háznál találkozunk polgármester úrral. …

Engesztelő Zarándoklat

Szólj hozzá!

Címkék: gödöllő nemzeti zarándoklat engesztelő zarándoklat világ királynője engesztelő mozgalom

A bejegyzés trackback címe:

https://engesztelozarandoklat.blog.hu/api/trackback/id/tr344590575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása