HTML

A Zarándoklat

Engesztelő-Zarándoklat

Nemzetünkért, közösségeinkért, családunkért az egyetértés és a szeretet reményében

Friss topikok

Zarándoklat 3. nap, 2012. június 8. péntek

2012.06.12. 18:11 Engesztelő Zarándoklat


Mezőzombor
Mezőzombor kellemes meglepetéseket tartogatott. Az emberek a kapuban állva, integetve fogadtak bennünket. A településvezetők a Mezőzombor táblánál köszöntöttek bennünket és együtt mentünk a főutcán a művelődési házig. A művelődési házban kis köszöntőket követően gyönyörű ajándékokat kaptunk. Radó Béla polgármester úr hímzett szalagot kötötte a zászlóra és egy kincses ládikát kaptunk Mezőzombor borával és búzaszemeivel. A kezdeményezésünkhöz ajándékozott gyönyörűen faragott köbe mindhárom oldalról belevésték településük, Mezőzombor nevét. Kedves vendéglátásuk a település határáig tartott, addig kísértek utunkra.


Mezőzombor - További fotók >>

Szerencs
Szerencs az illatok városa. Ahogy haladtunk az utunk során először finom gríz illatot éreztünk, majd ezt felváltotta a csokoládé kellemes illata. Kicsit följebb a frissen sült finom lángos illatát éreztük, így énekelve gondolatban jól is laktunk.
A településvezetők Koncz Ferenc polgármester úr és egyben országgyűlési képviselő munkatársaival, feleségével és Damjanovics Pál görög katolikus paróchus atyával a szerencsi vár udvarán szeretettel fogadtak bennünket. Rövid pihenőnket és ottlétünket a helyi média rögzítette. A köszöntő után megkaptuk Szerencs kincseit, a szerencsi csokoládét.

Bekecs
A főúton folytattuk utunkat és ugyan úgy, mint a korábbi településeken Bekecs polgármestere, Béki József polgármester úr a település táblájánál várt bennünket. Közösen sétáltunk az általános iskolához, ahol az igazgatónő a diákokkal és a helyi lakosokkal vártak bennünket. Rövid pihenő után a diákok egy gyönyörű szép zenés, verses műsort adtak. Amit Szerencsen csak illatokban éreztünk, azt Bekecsen elénk is tálalták. Szemán Istvánné Joli a péntekre való tekintettel borsó levessel várt bennünket, melyhez buktát sütött, valamint a többi helyi asszony süteménye is az asztalra került. A kedves vendéglátást tetőzte az az imádságos együtt zarándoklás, mellyel tovább kísértek bennünket a napi végállomásunkhoz.


Bekecs - További fotók >>

Legyesbénye
Alpolgármester úr a lakossággal és a református tiszteletessel a főtéren várt bennünket. Itt tudtuk meg a tiszteletes úr köszöntőjében, hogy három féle ember van. A kívülről vezérelt, akiket kívülről külső befolyással irányítanak; a belülről vezérelt, akik belső indíttatásból teszik dolgukat; és a felülről vezéreltek, akik nagy célokat tűznek ki maguk elé és meg is valósítják azt. Legyesbénye is az előző településekhez hasonlóan átadta a követ, ez a súlyos kő is tartalmazza településük nevét.


Legyesbénye - További fotók >>

Megyaszó
Megyaszón éppen óvodai ballagás volt, ahonnan Csáki Barnabás polgármester úrék éppen átszöktek a fogadásunkra. Egy nagyméretű téglával, ásványvízzel és szalaggal vártak bennünket. Kedves fogadásuk után a helyi asszonyok nagyon kértek, hogy feltétlenül menjünk be velük a római katolikus templomba, mert szeretnének együtt imádkozni velünk és megmutatni településük díszes feszületét. Ez volt az a hely, ahol mindenki elérzékenyült Sebők Magda néni megható imádságán, mellyel útjára bocsátotta a zarándokokat. Magda néni ezt a szép imát még gyermekként szülőfalujában, Erdélyben tanulta. Könnyes szemmel vettünk búcsút egymástól. Szép gesztus volt tőlük, hogy a falu végéig elkísértek bennünket.


Megyaszó - További fotók >>

Alsódobsza
Alsódobsza kedves vendéglátó számunkra, mert 2009-ben is pazar fogadtatásban volt részünk. Bűdi Károly polgármester úr és a református lelkipásztor köszöntésével fogadtak bennünket, majd a tiszteletes atya megáldotta a zarándokokat. Már az utunk során többször láttuk és tapasztaltuk, hogy más felekezetekhez tartozó honfitársainknak nem esik nehezére elfogadni sem a zarándokok, sem a házigazdák hitét és vallását. Büszkén köszöntünk egymásnak reformátusként Dicsőség Jézus Krisztusnak, görög katolikusként pedig Áldás, békesség-et. Másnap reggel polgármester úr kísért bennünket településének határáig és gyönyörködtünk a harangodi táj szépségében.


Alsódobsza - További fotók >>

Engesztelő Zarándoklat

Szólj hozzá!

Címkék: zarándoklat nemzeti zarándoklat engesztelő zarándoklat engesztelő mozgalom

A bejegyzés trackback címe:

https://engesztelozarandoklat.blog.hu/api/trackback/id/tr104584011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása