HTML

A Zarándoklat

Engesztelő-Zarándoklat

Nemzetünkért, közösségeinkért, családunkért az egyetértés és a szeretet reményében

Friss topikok

A Mátyás térről indultak zarándokok Ópusztaszerre

2012.06.14. 20:49 Engesztelő Zarándoklat


A világ és a nemzet morális és gazdasági válságára és a keresztény értékek melletti kiállásra hívják fel a figyelmet azok, akik részt vesznek június 6-16. között az engesztelő zarándoklaton. Szegedről június 8-án, a Mátyás téri ferences templom elől indult el egy kisebb csoport.


A zarándoklat 2012. június 16-án ér véget Budapesten, ahová az ország minden részéről érkeznek zarándokok. A találkozási pontról, a Szent István Bazilikától a Szent Anna rétig, a záró rendezvény helyszínéig az utolsó kilométereket együtt, gyalog teszik meg a résztvevők.

Szegedről péntek 11 órakor indult el egy csoport, s Ópusztaszerre viszik el a zarándoklat zászlaját. „Délről a kenyeret hozzák, keletről bort viszik, északról vizet, nyugatról evangéliumot” – hangzott el a Mátyás téri templom előtt, ahol Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök áldotta meg a zarándoklatot s a nemzeti szalaggal átkötött kenyeret. A város nevében Hüvös László (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő kötött trikolór szalagot a zászlóra.



További részletek a zarándoklatról a weboldalon olvashatóak.

Forrás és további fotók >>

Szólj hozzá!

Címkék: zarándoklat nemzeti zarándoklat engesztelő zarándoklat világ királynője engesztelő mozgalom

A bejegyzés trackback címe:

https://engesztelozarandoklat.blog.hu/api/trackback/id/tr954589053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása