HTML

A Zarándoklat

Engesztelő-Zarándoklat

Nemzetünkért, közösségeinkért, családunkért az egyetértés és a szeretet reményében

Friss topikok

Engesztelő zarándoklat – „Reményt vinni a reménytelenségbe”

2012.06.14. 10:32 Engesztelő Zarándoklat



Elindult a zarándoklat    - © Fotó: Bánhegyi Gábor

Pálháza - Engesztelő zarándoklat indult szerdán Komlóska és Pálháza szervezésében a Hegyközből.


Engesztelő zarándoklat indult június 6-án az ország négy pontjáról, amelynek végén a tervek szerint június 15-én a fővárosban a bazilika előtt egyesítik az ország keresztjét.

Lelki megújulás

Az esemény keleti kiindulópontja Pálháza volt, ahol a hegyközi települések képviselői a komlóskaiakkal együtt indították meg ünnepélyesen a zarándoklatot.

A zarándoklatot Komlóska és Pálháza kezdeményezte, csakúgy, mint a 2009-es Nemzeti Zarándoklathoz.

– A mostani zarándoklat nem fogalmaz meg politikai célt – mondta Köteles László, az Engesztelő zarándoklat szervezője. – Most elsősorban a társadalmi megbékélés, megtisztulás, a lelki megújulás a fontos. Reményt szeretnénk vinni a reménytelensége, fényt a sötétségbe. Mindszenty József bíboros születésének 120. évfordulójára emlékezünk idén, és ebből az alkalomból folytatjuk az általa is támogatott Nagy Magyar Engesztelő Mozgalmat a Magyar Katolikus Püspöki Kar által 1946. december 26-án kiadott körlevelének szellemében. Az külön örömünkre szolgál, hogy ennek a rendezvénynek a támogatottsága sokkal nagyobb, mint a három évvel ezelőtti zarándoklaté volt.

Közös ima

– Azt szeretnénk elérni, ha június 15-én az országban egyszerre egymillió ember imádkozna Magyarországért – mondta Lesovics Miklós, Pálháza polgármestere. Fontos, hogy mindannyian tenni akarjunk a hazánkért, hogy megpróbáljunk tenni saját sorsunk alakításáért.

A zarándoklat elindításánál az egyházak képviselői mellett jelen volt dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője is.

– A társadalmi összefogás mintapéldája ez a zarándoklat, ezért is gondoltam úgy, jelenlétemmel is bizonyítom, hogy az itt megfogalmazott célokkal egyetértek. Hiszek abban, hogy csak összefogással tudjuk az ország szekerét a helyes irányba fordítani – mondta a politikus.

ÉM-BG
(boon.hu)

Engesztelő Zarándoklat

Szólj hozzá!

Címkék: zarándoklat engesztelő zarándoklat világ királynője engesztelő mozgalom Pálháza

A bejegyzés trackback címe:

https://engesztelozarandoklat.blog.hu/api/trackback/id/tr894587584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása